hétfő, november 23, 2009

Animáció és játékkészítés Scartch-el

Újra itt vagyok, és egy programot szeretnék bemutatni, amivel animációkat és egyszerű játékokat lehet készíteni. A program használatát gyakorlatilag egy 4 éves is meg tudja tanulni. Az egyetlen hátránya talán az, hogy az elkészült játékot, animációt java alkalmazásként menti el, ami egy lassú gépen nem túl szerencsés.

Így néz ki a Scartch.

Tudj meg többet erről a projektről

Remélem meghoztam a kedvetek.

vasárnap, november 08, 2009

Free-World 7. rész - Qik: élő videostreaming mobilról

Symbian Series 60 és Windows Mobile-alapú mobiltelefonokra és PDA-kra mutatnék most be egy új alkalmazást, aminek az a lényege, hogy elkezdünk rögzíteni egy videót, közben pedig WiFi/HSDPA-kapcsolaton keresztül ez folyamatosan töltődik fel a még rögzítés alatt álló klip a netre. Így például koncerteken, bulikon, vagy bármilyen olyan alkalommal, amikor szeretnél valamit megörökíteni, és azt még a megörökítés időtartamán belül már szeretnéd viszontlátni a neten, akkor a Qik erre a legjobb választás. Gyakorlatilag olyan ez, mint egy élő TV-adás: nem a már régebben felvett és esetleg megszerkesztett/megvágott adást teszed föl jóval a videón zajló események után, hanem azt másodperceken belül az egész világ láthatja. A Netidőknél egy ilyen jellegű kísérlet még 2001 Augusztusában történt, aztán kb egy éven át minden műsor közben élő videóközvetítés is zajlott. Hogy ezt aztán 2002-ben miért hagyták abba RP-ék - részletkérdés. De ugorjunk vissza a Qik-re: a honlapjukat úgy kell kb elképzelni, mint pl a YouTube-ot, de itt csak mobilról rögzített és feltöltött videókat lehet nézni. A rögzített videókat megoszthatjuk a Qik mellett Twitteren, Facebookon, Bloggeren, sőt még YouTube-on is. Nagyon ajánlom mindenkinek!
Letöltés, honlap
Egy, a Palace Westend előtti teret általam bemutató klip maximális Qik-/E51-minőség mellett
(Ez utóbbit csak erős idegzetűeknek, azt mondják oszttársaim Twitteren XD)

péntek, szeptember 18, 2009

Free-World 6. rész: Notepadből Metapad


Mindnyájan, akik valaha is használtunk Windows-zal felszerelt számítógépet, ismerjük a Microsoft Jegyzettömb (Notepad) nevű programját, gondolom senkinek nem kell ezt a végtelenül egyszerű szövegszerkesztőt bemutatnom. Most viszont ráakadtam egy olyan immár nyílt forráskódú programra, ami egy sokkalta fejlettebb és több funkcióval rendelkező programmá alakítja ezt a segédprogramot, de úgy, hogy mindössze egy indurka-pindurka méretű exét kell felülírnunk az eredeti notepad exével. Ez a program a Metapad, aminek mérete kilobájtokban számolható, mégis rengeteg funkcióval egészíti ki az eredeti Microsoft-programot, és a gépigénye sem nagyobb, mint a Jegyzettömbbé.

A program Windows 95-től Windows 7-ig az összes létező Microsoft oprendszeren tökéletesen fut, a fenti kép a Windows Vistában mutatja a program képességeit. A telepítése ha nem is a lehető legegyszerűbb, de még így sem gyűlhet meg vele a baja senkinek, aki legalább annyira ért a Windowshoz, hogy egy telepítőprogramot sikeresen végig tudjon nyomni, igaz, rendszergazdai jogosultságok kellenk ahhoz, hogy az eredeti Notepad-et helyettesítse a metapad, de nem kötelező azt helyettesíteni, mivel portable alapú a program, hiszen csak az exe fájl kell ahhoz, hogy bárhol, bármilyen Windows-on tökéletesen fusson, így ezt nyugodtan tehetjük pendrive-ra vagy USB-winchesterre is, azonnal el fog mindenhol indulni, ahol egy 32 bites Windows el tud indulni, úgyhogy bátran ki lehet próbálni, nagyon megéri, hiszen egy kiváló szövegszerkesztőt kaphatunk!

Letöltés innen:

Fordítások, köztük magyar
Metapad forráskód

Összességében: Kiváló alkalmazás a metapad, a Jegyzettömb egyszerűségét követi, annyi is a gép/helyigénye, mégis rengeteg hasznos funkcióval egészíti azt ki ez a korábban "csak" ingyenes, és mostanra már nyílt forráskódú program, csak ajánlani tudom ennek kipróbálását; ha egyszer kipróbálod, biztosan nem fogsz sohasem visszavágyni az eredetire!
Értékelés: 5/5

A fejlesztő blogja

kedd, augusztus 25, 2009

Free World - 5. rész: TrackID PC-n (midomi.com)

Eddig is ismertem a következő szolgáltatást, kb. 2 hónapja kipróbáltam, de nem aratott nagy sikert, így inkább hanyagoltam. Épp az imént akadtam rá viszont Amy McDonald számára, amit még múlt héten hallottam a rádióban, és a dallama nem ment ki a fejemből, és gondoltam teszek még egy próbát.

Irány tehát a midomi.com, mikrofon beizít, kezdődik a dallam-dúdolás, mivel szöveget nem tudtam. Click and sing or hum, és fél perc múlva a második találtat jó volt.

Összességében sikerült egy rövid post, de én azt mondnom mindenki próbálja ki maga, akinek jó a hangja énekeljen/dúdoljon, a többiek meg vegyék fel rádióból, és bűvészkedjék át a weboldalra.
Van még mit javítani az oldalon, de most nekem hirtelen bevált, így mindenkinek javaslok egy próbát

hétfő, július 20, 2009

Netidők Spam

Úgy bírom ezt a spamet, látszik mennyire gyökér a magyar fordítók tudása, csak gratulálni tudok nekik is a legkomolyabb érzést beleadva...:S

Ezt kaptam Gmailen:

"Helló
My name is miss Alise láttam a profilodat ma (www.netidok.hu) lett intrested a te, én is szeretném tudni nagyobb, és én azt akarom, hogy küld egy levelet az email címét, hogy én adom képet, ha tudom, akinek l am.Here az én e-mail címe (alisemabou@yahoo.com) Azt hiszem, nem hagyhatja el here.I várom a mail to my email cím above.miss Alise (Ne feledje, a távolság vagy a szín nem Nem számít, de szeretni ügyekben sokat élet)
Kérjük, válaszoljon nekem a e-mail címed
(alisemabou@yahoo.com)

Hello
My name is miss Alise i saw your profile today (www.netidok.hu) and became intrested in you, i will also like to know you more, and i want you to send a mail to my email address so i can give you my picture for you to know whom l am.Here is my email address(alisemabou@yahoo.com) I believe we can move from here.I am waiting for your mail to my email address above.miss Alise (Remeber the distance or colour does not matter but love matters alot in life)
Please reply me with my email address here
( alisemabou@yahoo.com )"

Hát nem abszurd ez a fordítatlanság? Szerintem az, de egyben nevetséges is. Így már túl egyértelmű, hogy valami spam, mert minden spamíró gép a Google Fordítót használja, az viszont nem elsősorban tökéletesen intelligens szövegfordítójáról híres, bár mondjuk ha jobban megnézem a fordítást, ez még a Google magyartudását is alulmúlja. A legdurvább az egészben talán a "Kérjük, válaszoljon nekem a e-mail címed-Please reply me with my email address here". Gratulálok a fordításhoz, csillagos ötös magyar nyelvtanból "Aliznak".

De mintha ez még nem lenne elég, a gonosz "Aliz" két-háromszor is meg akart ezzel a rémes szöveggel tréfálni, mindkét-három alkalommal a kuka ürítésével távozott a Gmail-fiókomból. XD De a szövegét azért még törlés előtt kimásoltam, és be is illesztettem ide, hadd lássa mindenki, mennyire kihalt a botok agya, és hogy mindenki röhöghessen egy sort, akit ez, vagy majdnem ugyanez a szöveg nem lepett volna még meg (speciel egy HSanyi83 nevű blogger ismerősöm is feltette a szöveget a blogjára "napi spam" címen, csak neki az angol eredetiben még www.netidok.hu volt, a magyarban viszont már tesco.hu, no comment).

szerda, július 15, 2009

Idén nincs szülinapi buli

Még déltájt csevegtem pár sort a Netidők műsorvezetőjével, RP-val, és kiderült a szomorú igazság a születésnappal illetően: az Asztaltársaság idő- és alkalomegyeztetésének sikertelensége miatt idén elmaradt a Netidők 14. születésnapi bulija. Hát akkor majd jövőre, majd a 15. születésnap alkalmából. De azért kár érte, már nagyon vártam, hogy mi lesz, erre meg...:(

vasárnap, július 12, 2009

14 éves a Netidők!

"Ez a nap más, mint a többi, ezt Te is jól tudod: másként kelt fel reggel a Nap, és másként járt a Hold; köszöntünk hát téged ha már így együtt vagyunk, s ajándékul fogadd el vidám kis dalunk..."

Szerintem nem keveseknek lehet ismerős ezen szöveg, és nem is véletlenül választottam most ezt a dalt erre a napra, ugyanis a Netidők a mai napon 14 éves lett, és ezen alkalomra szerintem Halász Judit ezen közismert és örök érvényű gyermekdala a legjobb választás, de ezután már nehezen találok szavakat (a meghatottságtól) arra, mennyire...(öhmm, mit is akartam mondani?...mennyire...mennyire...ja, megvan) meg tudott maradni a fiatalos, és egyszerű, de a mai napig is közérdekű stílusában, és hogy mennyire el tudta a műsor találni a neki illő hangulatot, a megfelelő helyét, és kis csapatát, ami már 14 éve is naggyá tudott válni, hála az addig még nem - ma már teljesen - természetesnek tűnő dolognak, hogy már szinte nem is ember az olyan, aki se telefont, se TV-t, se számítógépet, se mobiltelefont nem birtokol és nem is akarna birtokolni.

Ezt a folyamatot e 14 éves rádióműsor szinte mindent felülmúló, a társadalomnak kívánt akaratával elérte: nem véletlen, hogy mintegy 110 mobiltelefon jut 100 emberre, és mintegy kétharmadszor ennyi számítógép is ezzel együtt. Innentől fogva akár kitart a műsor tagjainak lelkesedése, akár nem, a folyamatot, azaz a digitális forradalmat már nem lehet megállítani, így aztán a műsor ismét megérdemel egy nagy tapsot, és éljenzést, úgyhogy nem is szaporítom tovább a szót: BOLDOG 14. SZÜLINAPOT, NETIDŐK!

szerda, június 24, 2009

Közeledik a Netidők 14. - várható események, történések

Aki esetleg még nem tudná: az MR-2 Netidők című számítástechnikai műsora alig több, mint két hét múlva betölti a 14. születésnapját is! Bizony, az egyik legidősebb és leghatásosabb rádióműsor, mint áRPi "gyereke" jövőre már énekelheti a "ballag már a vén diák tovább" szövegű népdalt is, belenőtt ám rendesen a korba...

Én BVE-témakörben fogok készülni nagyban a bulira, ami - bár egyelőre annak helyszínéről és előrelátható időpontjáról még nem volt szó - valószínűleg idén is Július közepén lesz, és nagy eséllyel ismét a Buena Vista kávézó előtt, a Liszt Ferenc téren leszünk. Majd fogok videózni és fotózni én is sokat, idén nem fog 20 képben kimerülni a többórás buli emléktára, mert én sem fogok majd fukarkodni a (sose elég) szabad hellyel, ezt ígérhetem, tehát lesz QVGA-felbontású videó is, nem épp gyenge mintavételezésű hanggal együtt - az is fontos része lesz a klip(ek)nek! Igaz, lesz azért enyhén gyengébb hangminőségű és csak QCIF-felbontású videó is, hogy még többet lehessen rögzíteni mindebből, ami vár ránk és Rátok is egyben!

Természetesen egyből értesítek itt mindenkit arról, hogyha valami 100%-ig tuti dolog el lesz döntve, de természetesen a dátum+idő lesz ebből is a legfontosabb, legkiemeltebb rész!

szombat, június 20, 2009

Windows 3.1 és Windows 95 Calmira II Symbian S60v3/5-re!

Még Február körül konvertálta kolijoco, egy magyar srác a DOSBox nevű emulátorprogramok Symbian S60v3 operációs rendszerre, bemutatva a világnak azt, hogy ezzel a programmal lehet MS-DOS-t és Windows 3.1-et futtatni az ilyen operációs rendszerű Nokia okostelefonokon. Kolijocó neve és a "Windows-t Symbianra" viszont nem egyből lett hazánk csillaga, egészen addig, amíg ilyen módon egy másik srác ki nem kísérletezte azt, h Windows 95-öt telepít a DOSBox segítségével az N95 8GB típusú Nokiájára. A kísérlet teljes sikere viszont eszméletlen lavinát indított a hazai Nokia okostelefonok használói körében, és hamarosan rengetegen próbálták ugyanezt ki különféle Nokia telójukkal. Ennek következtében kiderült, hogy N95 8GB mellett az E51, az 5800 ExpressMusic, sőt az E50, az N95, az E66, és még jó pár hasonló telefon képes működtetni a Win95-öt a DOSBox segítségével.

Ezzel én is kísérleteztem már hetek óta az E51-emmel, de mostanáig nem sikerült kipróbálni, mert eleinte valamelyik kiegészítő komponens hiányzott, aztán memóriahiány lépett fel, NA DE MOST, HOGY FELRAKTAM AZ N-GAGE INSTALLERT IS, SIKERÜLT! Majd mindjárt fotózok is a bizonyítás érdekében, mert 2009-ig ilyen nem volt, hogy valaki tényleg szinte hibátlanul működtetni tudjon Nokiáján Windows-t, ezt látnotok kell!

Ingyenes, egyetlen egyszer[ű/i] regisztrációt és belépést igénylő letöltése a Windows Symbian csomagnak ITT érhető el.

szerda, június 17, 2009

Free-World 4. rész - Online filmnézés

Most jutott eszembe,hogy csináltam egy ilyen sorozatát ami a 3. résznél abbamaradt.
Kicsit illegális témáról fogok beszámolni, de már lassan minden az lesz...

Hogy miben különbözik ez a torrenten letöltött filmektől? Az, hogy ezt azonnal nézni tudjuk, mint egy Youtube-os videót.

Itt magyarországon 2 ismert "fórum" van, ahol gyűjtik az ilyen fimlinkeket. Az egyik a Netmozi.com (ez volt előbb) és utána jött a Moovie.hu

Amikor elindult a Docler.hu, mindenki (aki magyar) ide töltötte fel a filmeket, ám a Docler egy idő után észrevette, hogy több órás videó van az oldalon, mint rövid videók, ezért gyorsan letörölte ezeket a filmeket. Ez után jöttek az olyan oldalak mint a Youload/Duckload(külföldi oldalakról beszéélunk), amik még mindig futnak, és működnek, ezeket szeretem a legjobban, bele tudok pörgetni stb. Hátrányuk csak annyi hogy 72 perc után megáll, de modemki-modembe és már folytathatjuk is.

Aztán persze még vannak azok a videók, amik DiviX Web Player plugin segítségével indulnak el, ezeket azért nem kedvelem, mert nem tudok belepörgetni, csak ha már letöltötte a filmet. Pufferelési problémák is adódnak szinte minden nap. Tehát ezt csak a gyors internet kapcsolattal rendelkezőknek ajánlom. De 20 óra körül őnáluk is adódhatnak problémát.

Amikor én megtaláltam a netmozi.com-ot még nagyon újnak számított a dolog. Rá egy fél évvel egy felhívást találtam a netmozi-n hogy "az oldalt másolják" történetesen a moovie.hu :D A másolásuk olyan jól sikerült, hogy a szervereik rohadtul le vannak terhelve, ezért az egész oldal piszoklassú, ezért is böngészek a netmozi.com-on, igaz, ott nehezebb kiigazodni.

Akkor mégegyszer a 2 link:
Netmozi.com
Moovie.hu

szerda, május 27, 2009

Felezett műsoridő egyikről a másikra

(486)
Név: Slayer Gothpaladin
E-mail: Gothpaladinus@Gmail.com
Idő: 2009. május 27., szerda, 20:32
Megjegyzéseid:

Mi történt, mi történt?

Mi ment odabenn, hogy egyik hétről másikra 37 perc az adásidő, és ez a furcsa hossz milyen matematikai képlettel jött ki? Volt már 45 perc, 15 perc, 30 perc, 60 perc, 20 perc, de 37...ilyen még nem volt. Aztán persze semmi erről szóló jelentés Május első adásában, egyszer csak a 36. perc közepén megszólal RP, hogy "eddig tartott a Netidők..." Mi történt odabenn, válság van? Ne mondjátok azt, hogy ez már végleges, és holnap is ez lesz, mert akkor jön csak igazán a válság...

Egyébként a Balázs által bemutatott új képtömörítési módszernek mi a honlapja, sajnos nem volt a műsorban tökéletes az artikuláció, és nem tudtam emiatt szájról olvasni, de érdekelne?

kedd, május 19, 2009

Netidők új adások!

Üdv!
Itt vannak az újabb Netidők adások MP3-ban, szintén csak pár napig:

2009.04.27.
2009.05.04.
2009.05.18.

szombat, május 09, 2009

Az internet anno...

Az internet anno... Írója Gellért "Zuzmo" Dániel osztálytársam.

hétfő, április 27, 2009

Új adások, MP3-ban!

Tegnap új adások kerültek fel a netidők.hu-ra és gondoltam belinkelem az adások mp3 linkjét:

2009.03.23.
2009.03.30.
2009.04.06.

Ezek fájlok ugye a Pc World számára vannak fent egy ideig, és utána le lesznek törölve (csak kb. addig ameddig meg nem jelenik a lap), szóval aki mp3-ban akarja hallgatni az siessen!

szombat, április 25, 2009

PC World - lassan 15 éve...








Még tavaly év közepén szereztem be ezt a PC World újságot, ami nálam szinte napra pontosan alig egy évvel fiatalabb, és most úgy döntöttem, mivel scanner-es gép előtt vagyok, beszkennelek pár oldalt belőle, hogy akit érdekel, és nincs meg ez vagy e korabeli újság, az is láthassa, mi folyt a nagyvilágban 1994 őszén... Ami talán ma már a legkevésbé hasznos cikk, az a "Miért is vesznek az emberek hangkártyát?" téma, hiszen ma már mindenhol ingyenesen integrálva van az új(abb) alaplapokra egy 48 kilohertz / 16 bit-képes hangkártya, míg 14 éve ez még nagyon luxusnak és igen drágának számított...de innentől kezdve meséljenek a képek.

szombat, március 28, 2009

Egy óra a földért

10 percel az akció előtt mér készülődök a "kikapcsolódásra". Nem szeretnék túl sokat írni, íme a wikipédiából a cikk:

A Föld órája egy, a WWF által életre hívott, minden év márciusának utolsó szombatján megrendezésre kerülő nemzetközi esemény, melyben arra kérik a háztartásokat és a vállalkozásokat, hogy kapcsolják le és ki a nem létfontosságú lámpáikat és elektromos berendezéseiket egy órára, hogy ezzel is felhívják a figyelmet a klímaváltozás elleni cselekvés szükségességére. A kezdeményezés 2007-ben indult Ausztráliából, és 2008-ban vált nemzetközivé.

A következő Föld órája 2009. március 28-án, szombaton lesz, helyi idő szerint este 8 óra 30 perckor.

Kellemes "kikapcsolódást"

hétfő, március 09, 2009

www.modemidok.hu = Adapter Webáruház = Ágens Portál napraelkészületlensége

Az Ágens Portálon úgy tűnik, nagyon melléfogtak az oldal szerkesztői, Laufer Laci és Kömlődi Ferenc. Az ottani link ugyanis a már _nagyon_ régóta megváltozott www.modemidok.hu oldalra hivatkozik, jelezve az oldal "naprakészségét". De ezzel még nem is lenne különösebb baj, ha az Adapter Webáruház nem vette volna meg időközben ezt a domaint magának, mert ez jelzi, hogy az Ágens Portál nemigen követi a Netidők eseményeit a weboldallal kapcsolatban, jól látszik már a hivatkozáson magán is. Azon meg végképp, hogy nem cserélik még mindig le a hivatkozás logóját...ha legalább nem MODEM IDŐK, hanem Netidők állna ott...de nem...ennyire nem telik nekik...most viszont már az Adapter.hu-ra kéne, hogy a logó hivatkozzon!

Amúgy erről tudott valaki, hogy az Adapter.hu mikor vette meg ez azt oldalt, illetve hogy kapott-e rá egyáltalán engedélyt a Netidőktől vagy a Magyar Rádiótól?

Free-World 3: vasútszimulátorok - OpenBVE vs BVE Trainsim 2.6

A mostani bejegyzésben a már a Netidőkben 2006-ban IST által bemutatott BVE Trainsim 2.6-nak az immár egy teljes éve fejlesztés alatt álló folyamatosan bővülő vetélytársát, a nyílt forráskódú OpenBVE-t mutatom be. A játék teljesen a BVE-n alapszik, nagyrészt ugyanazon pályaparancsokkal, így szinte teljesen kompatibilis a BVE 2.6 pályáival, ám jóval több lehetőséget nyújt, amiből elsősorban a külső nézetet és az animált objektumok megoldását kell kiemelnem. A külső nézet a pályákra és vonatokra egyaránt vonatkozik, utóbbinál belső nézetet is lehet készíteni! Ez utóbbira egy teljesen új típust, a Bombardier "Flört" Talent 2-t tudom egyből megemlíteni, amit belső nézettel egy a tél végén általam megismert OpenBVE-hez fejlesztő sárosdi srác, Vasutasádám készített. Ugyan én az OpenBVE-t a viszonylag magas gépigénye miatt ritkán, vagy inkább csak akkor használom, ha egy erősebb gépnél ülök, de a screenshotok meggyőztek, nagyon szépen kivitelezett virtuális vonat jött össze, csak ajánlani tudom a letöltését, amit hamarosan ezen az oldalon érhettek el: Vasutasádám. Igaz, ez a oldal egyszer már bezárt, de éppen tegnap írta nekem Ádám Google Talk-on, hogy hamarosan újra megnyitja az oldalt, és akkor már le is lehet tölteni a vonatot, valamint félig-meddig közös pályaprojektjeink, a Sárbogárd-Sárosd, a Sárbogárd-Börgönd illetve a Budapest-Vác nagyvasúti vonalak béta változatait. A fejlesztői blog, amit Ádámmal közösen szerkesztek, ITT található, tegnap raktam fel a béta változatokról egy-egy screenshotot (Igaz, a Sárbogárd-Börgöndről még nem, de hamarosan az is várható lesz)!

Ádám és én között a fejlesztések terén az a legnagyobb különbség, hogy én a "klasszikushoz", a BVE 2.6-hoz építem a pályákat, amiben főleg az egyelőre nem túlzottan sok tapasztalat és főképp a gépem gyengesége az ok, Ádám viszont már OpenBVE-hez építi a vonatokat és a pályákat - ez legfőképpen az eddig kb 10 db animált objektumból látszik, amik közül két példát említek: az egyik, hogy a háttérképen esik az eső, és elég borús, ködös időben játszunk, míg a Budapest-Vác pályán a téli sötétség látható, csillagos éggel megyünk szembe (határ a csillagos ég!); a másik pedig egy szembejövő tehervonat a melletünk haladó másik vágányon.

Ha mindez felkeltette az érdeklődéseteket (akár a 2006-os IST-féle bemutató után ismét), akkor az itt látható néhány link valamelyikére kattanjatok rá, vagy írjatok kommenteket / e-maileket nekünk! Címeink: Gothpaladinus illetve Vasutasádám.
Linkek:

A témától teljesen OFF témakör, hogy az Asztaltársaság extagja, Cati éppen a mai napon töltötte be 27. életévét. Kívánunk neki ezúton is Boldog Születésnapot és kellemes hetet!

péntek, február 27, 2009

Free-World 2. rész, Internetes telefonhívások

Mint ígértem, sorozatunk második részében az ingyenes hívásokról lesz szó.

Ha valaki tisztában van a VoIP fogalmával (Voice Over IP) akkor az tudja hogy nagyon kevés pénzért - sőt van olyan szolgáltató, aminél _ingyenesen_ - nagyon sokat tudunk ingyen beszélni, az egésznek csak annyi a hátránya, hogy nem a megszokott módon bepötyögöm a telóba módszerrel, hanem az Internet segítségével.
A legelterjettebb VoIP szolgáltató a Skype. Csak a Skypera havonta 3 $ vagy eurót - nem tudom - kell rááldoznunk és mehet a duma.

Én ilyen hívásokra a FreeCall nevű programot/szolgáltatót használom. Ilyen szolgáltatóból több tucat van, a program is ugyanaz csak nem kék a gomb hanem zöld és nem kerek hanem négyzet. Szóval én ezt használom és nem fizettem érte egy Centet sem, hátránya hogy csak kb 2 percet lehet beszélni, utána szétkapcsol.

További kellemes netezést.

csütörtök, február 12, 2009

Friday the 13th

Holnap egy híres/hírhedt nap ismétlődik: Péntek, 13-a. De vajon miről híres/hírhedt a Péntek 13?

Valószínű, hogy az erről a napról játszódó horrorfilm és a magyarság szerint szerencsétlen 13-as szám tette azzá, ami. Tavalyelőtt az unokahúgomnak, Dj Rozchontnak volt Április 13-án, Pénteken a névnapja, mégsem történt semmi különösebb furcsaság a nap alatt. Lehet, hogy ez csak babona vagy pletyka? Minden bizonnyal. Ha nem, igazítsatok ki!

Már csak az hiányzik, hogy a Netidők születésnapja kerüljön ilyen napra!

Hihi, és most éppen megy a műsor, így ha Chatmannek írnék, lehet, hogy ezt a hírt megemlítenék műsor alatt? Áhhh...de jól is jönne, ha ez a blog hivatalossá válna! De ahhoz az kéne, hogy az Asztaltársaság ne idegenkedjen a közös blogolástól...

szerda, február 11, 2009

Google maps: Tehát hány utca van Belgrádban?

Még mielőtt belekezdenék, el szeretném mondani hogy a Google egy nagyon jó cég meg minden, de vannak benne azért hiányosságok, és azér ez elég durva.

Tehát, hány utca van Belgrádban?

A válasz: 1.

Legalábbis a Google Maps szerint. A dolgot akkor vettem észre, amikor megkaptam az "útvonaltervezős európás körutas verseny" következő fordulóját amiben az volt, hogy szerbiábón kell egy útvonaltervet készíteni. Nos eddig ezt én úgy szoktam h szépen beírom a maps.google.com-ot és ott szépen megtervezem. Most is ezt kezdtem el, csak az volt a bökkenő hogy egész Szerbiában volt vagy 4 út a térképen (és ugye ezek közül egy Belgrádon is áthaladt), és mivel kéne egy 2500 km-eres utat tervezni, ezért ezzel nem nagyon sikerült volna.

Kénytelen voltam paintet használni amivel megcsináltam a térképet.
De előtte még írtam egy levelet a Google-nak.

Mondom a Googlenak. Hallod??? Drága Googlenak sehol semmi elérhetősége nem volt, sehol nem találtam. Oké h beírod h Google@Google.com de akkor is. Nincs vmi törvény h minden oldalon kell lenni impresszumnak? Lehet h csak bénáztam, és csak vak voltam de akkor is.

A dolog lényege: Szívtam.

hétfő, február 02, 2009

Free-World 1. rész

Nem is gondoljuk, de a világon sok mindent megoldhatunk ingyen is ha kicsit körülnézünk az interneten.

Itt van például ez a Canon szolgáltatás, amivel megtekinthetjük hogy az egyik nyomtatójuk milyen képminőségben, stb.... nyomtat. Feltöltünk egy képet, értelemszerűen megadjuk a címünket, majd elküldik a kinyomtatott képet.

Többféle típus közül választhatunk, én a PIXMA iP4600-as típust választottam. Ma jött meg a kép. Kiváló minőségű fotót kaptam, az egészben annyi a hátrány hogy....igen, szépen reklámot biggyeszt a kép sarkába, de egyébként tökéletesen használható fotónyomtatásra, de sok segítséget adhat a megfelelő nyomtató kiválasztásakor is. :)

További kellemes böngészést! ;-)

szerda, január 28, 2009

A SonyEricsson+Vodafone/Pannon/T-Mobile+függetlenítés+Magyarország=

...=Jótállás megvonása.

Szóval a történet az apukámmal kezdődik, aki vett kemény 100 ft-ért egy mobilt (Sony Ericsson Z310i-t), vmi tűzoltósági kedvezményen keresztül.
Nos elég jó passzot az Ár/érték arány, mert az első hét után egyszerűen nem lehett érteni mit beszél az ember mert a mikrofonja elromlott. Apa kidolgozott egy technikát, miszerint tartsuk távol a szájunktól a mikrofont, ezzel csak az volt a baj hogy így ugyan nem recsegett-ropogott, csak simán halk volt.
Tehát akkor vegyük elő a jótállást. Akkor vigyük be a telefont (útiköltség 200 ft) aztán menjünk haza; örüljünk a kölcsön-telónak ami ugyanolyan szar mint amit bevitt az illető csak nem SE, hanem Alcatel. Aztán menjünk vissza (200ft+200=..hm mennyi is..ja igen =1000 ft mert megnőtt a benzin ára) és hozzuk vissza a megjaví....megjavítatlan telefont. Kiderült ugyanis h "Egy idegen szoftveres beavatkozás jeleit találtuk" Igen függetlenítés Töltöttem le egy generátort, de sajnos csak utána jöttem rá h SE mobilt adatkábel nélül nem lehet függetleníteni. Szal annyi volt a gond, h az NCK mellett nem 5 volt hanem 4.
Azért az összes létező dolgot letörölték a telefonról "hogy ha már nem javítjuk meg akkor csináljunk még több kárt" hogy nem kerüljön vissza változás nélkül a telefon. Küldtek egy képet is, azon meg azt röhögtem h totál nem az apa telefonjáról készült a fotó hanem egy tök másikról, talán Nokiáról...
Tehát a végeredmény=Egy szar Vodafone mobiltelefon ami kb csak arra jó h focizzunk vele, mert ugye passzol az Ár/érték arány

hétfő, január 19, 2009

Befutó mobiljátékfejlesztők - Diablo TB-RPG-ként és Zelda

Akit most mutatok itt be először, az az egyik kedvenc mobiljátékfejlesztőm, a 24 éves lengyel srác, Kamil Toszek. Ő 2007-ben kezdett játékokat fejleszteni, első játéka Treasure Digger névre hallgatott, amiben egy törpét kellett úgy vezetni, hogy felkapja az összes aranyat a pályán, de közben ne essenek rá a sziklák fentről. Ez még nem volt nagy durranás, ám ezután egy sokkalta figyelemre méltóbb játékot kezdett el fejleszteni, konkrétan egy turn-based Diablo-klónt, a neve a játéknak Sigmore Mines. Ezzel lett ő is befutó fejlesztő, én is ennek a játéknak lettem rajongója, és így kerültem vele kapcsolatba a blogján. Ez a játék körökre osztott játékmódban kívánta bemutatni, hogy így is lehet Diablo-zni. Nagyon sok mindent átvett a nagy klasszikusból, a 3-féle karakter valamelyikével játszva (harcos, íjász, varázsló), mindent nem valós idejűként bemutatva, lehetőséget adva magának arra, hogy később készüljön belőle egy olyan folytatás, ami még hitelesebben adja vissza a Diablo-feelinget. Ez a játék először a GetJar-on, az egyik legnépszerűbb ingyenes mobilszoftverportálon tűnt fel, én is ott akadtam rá, és meg is rögzültem rajta. 2 hete készült el a játék folytatása, és a tavaly Szeptemberben alakult PhoLoad nevű portálon került először nyilvánosságra. Eszméletlen fertőző tud lenni, aki egyszer kákap az ízére, lehet, hogy örök kedvence lehet a Sigmore Mines 1, vagy 2!

Hasonló erősségű durranás volt 2007 végén a Zelda című ősrégi kaland-szerepjáték mobilváltozatának fejlesztésének kezdete, amit a spanyol Gorthwogh fejleszt azóta is. Zeldát gondolom már nem kell sokaknak bemutatnom (Diablot sem kellett, sőt!), annyiféle változata jelent már meg, hogy Tiszát rekesztetünk belőlük, és a mobilváltozat mellett nemrég Nintendo DS-en is megjelent a másik legújabb Zelda változat, a Phantom Hourglass, amit nekem sajnos még nem volt módomban kipróbálni, de a hazai PC Guru nevű lap szerint az az év DS-játéka lett. Nos, a mobilváltozat ugyan ennyire nem lett atomrobbantás, de a sikere a játéknak egyre inkább megközelíti ugyanezt! Link-kel járni a sokszínű dungeonokat, hallgatni közben a zenei remixeket és gyűjteni a rúpiákat meg a cuccokat rengeteg embert rabul ejtett. A játék azonban még csak mostanra készült el (ha már egyáltalán elkészült), mivel valószínűleg a mobiljátékok leghosszabb kalandja ez a játék, körülbelül 5-6 órányi szórakozást nyújt Zelda kiszabadításáig, és Ganon-nal leszámolásig. Ezt is mindenkinek érdemes kipróbálnia, aki legalább egy kicsit is kedveli a szerepjátékokat, a kalandjátékokat, vagy akár az RTS-eket, mert erre is egyszerű rákattanni!

vasárnap, január 11, 2009

Kezdek elégedetlen lenni, de nagyon.

(483)
Név: Gál Marcell
E-mail: Gothpaladinus@Gmail.com
Idő: 2009. január 11., vasárnap, 11:16
Megjegyzéseid:

Tisztelt Asztaltársaság! 

Lenne ismét néhány kér(d)ésem. 

1.: Újévkor és Karácsonykor lettek fölvéve azon műsorok, amiket az ezeket követő hétfőkön hallottam az MR-2-őn? 

2.: Az Újév eljövetelével elfogytak a hírek. Mi van mostanában a műsorral? Most már én is ott tartok, ahol Kertész Laci: én sem tudom megmondani, hogy mostanában történt-e valami különösebb változás,... 

3.: ...de már várok, pl hogy lesz-e Interneten élő adás, LepiTopi 3.0 korszak a Csüti-Csati újraindításához (addig meg itt minek szerepel az oldalon a Gyaloglóra link? Semmi értelme, ha egyikőtök sincs benn csütörtökönként...pedig jól jönne!), vagy valami hasznos újdonsághoz, mert már másfél éve nem jött semmi igazán hasznos újítás a műsorral kapcsolatban. Valamit már össze kéne hozni, amit lehetne, de legalább annyit, hogy az MR-2 oldalán a Netidők hírek RSS / Atom-hírforrásként is elérhetőek legyenek, valamint hogy ti is belépnétek a blogba (http://nibko.blogspot.com - továbbra is)... 

4.: A karácsonyi hozzászólásom mindenféle válaszadás nélkül lett kitörölve. Azóta sem hallottam felőletek semmit, de gondolom a többiek (Laci, Fallout) sem. Ez előbbinek túl sok értelme nem volt, mert azóta az összes Vendégkönyv-üzenet felkerült a Nibko-ra, így aki lemaradt, ott úgyis el tudja eredeti formájában olvasni, hogy mit töröltetek ki...azóta sem történt a hozzászólás kitörlése ellenére semmi, csak Catival tudtam egyáltalán (jó) szót váltani Skype-on (apropó: ott mikor fogtok Chatman-en kívül ti többiek visszaigazolni, mert eddig csak ő tette ezt meg?), és ő legalább mondott konkrét érvet a blogba még be nem lépés miatt, pedig a régebbi asztaltársaság-tagoknak (Vagabor, Netdoktornő, Szalay Dani, és a többiek, akiknek e-mail címük az itteni impresszumban szerepel) is ugyanígy kiküldtem. Most már szeretném, hogyha felelnétek, mert ha továbbra is hallgatni fogtok, azzal számunkra, hallgatók számára ez a műsor temetését fogja végül jelenteni. Pedig tudom, hogy nem ez a célotok, hanem pont ennek ellenkezője, de amit korábban alapdolgokat megtettetek a műsorért, azt mostanában nem. Nem válaszoltok az itteni üzenetekre, inaktívvá teszitek e-mail címeiteket, a blogot meg sem nézitek, hogy Fallout oda milyen komolyan elgondolkodtató hírekről ír... Egyetlen szót tudok emiatt szólni: MIÉRT?

szombat, január 10, 2009

Windows 7 béta ingyen (se) ?

Az oly nagy hévvel beharangozott Windows 7 publikus, nagy tömegek számára is hivatalosan elérhető bétája egyelőre megbukott. Vagy mégsem?

Nem a programozók hibakeresése volt túlontúl felületes, hanem a letöltéshez szükséges szerverek váltak oly mértékben túlterhelté a megadott időpontban, hogy még a Nagy Vízen túl is bedobták a törölközőt a MicroSoft hardverei.
Hogy mire fel a nagy sietség? A magyarázat csupán annyi, hogy mindössze az első 2,5 millió letöltőnek biztosítanák ilyen formán az operációs rendszer béta verzióját. Mely egyébiránt végleges formájában nem kevesebbre lenne hivatott, minthogy feledtesse a Vista kissé fanyalgós fogadtatását. Személyes becslésem alapján a Windowst használók körülbelül harmada-háromnegyede használja még mindig az XP valamely változatát, s esze ágában sincs istenhozzádot inteni, amúgy Arnold "Hasta la Vista, baby!" Schwarzenegger módra.
Számomra nem is ez a megdöbbentő. Én is legális Windows XP Home Edition-t használok, s eszem ágában sincs a rozsdásodó vasamra egy olyan OS-t telepíteni, ami a rendelkezésére álló erőforrás közel 80%-át csak a saját szükségleteire használná fel. Attól kerekedett el a szemem, hogy a letöltéshez szánt szervereket terhelhetőségét ennyire alulméretezték. Bár ha őszintén belegondolunk, milyen ésszerű hardverkoszorú lenne képes kiszolgálni a 2,5 millió "Küldj-windows7beta-csomagot-most!" kérést? Pláne, ha belegondolunk: az iso fájl 2,6 GB terjedelmű!
A MicroSoft talán jobban járt volna az oly megvetett és üldözött torrent eléréssel.

A cikk: http://nonstopuzlet.hu/story.php?sid=12869

Utóirat (január 11.): Elkezdtem letölteni. Az igényelt kulcs is megérkezett. Jövő héten tesztelek... Vagy mégsem? Harmadjára szakad meg 50 MB után. :S Akkor majd holnap megpróbálom újra.


kedd, január 06, 2009

"Hepi nyú jír"

Netidők Vendégkönyve

Ha írni szeretne nekünk, akkor .


(482)
Név: Gál Marcell
E-mail: Gothpaladinus@Gmail.com
Idő: 2009. január 1., csütörtök, 14:35
Megjegyzéseid:

A Netidők nevében kívánok mindenkinek Boldog Új Évet 2009-re is!