péntek, június 02, 2017

Az eddigi legnagyobb előrelépés a DTM életében: immár élőben láthatóan!

Hölgyeim és Uraim, Kedves Hallgatók és Nézőink!

Igen, jól olvastátok: nézőink. A DTM ugyanis az eddigiekkel ellenben immár nem csak podcast formában jelentkezik, hanem eljutottunk arra a pontra, hogy immár kezd összeállni annak az iránynak az általánosítása, amit az előző bejegyzésben látható, 2001 szeptemberi adás idején Látható Rádió címen aposztrofált az akkori Asztaltársaság. Akkoriban ugyebár a Csüti-csatira is figyelő Vitéz Norbert és a Guards Kft. szervezésében Kátai Csaba operatőri, Varga G. Gábor és Serfőző Zsolt rendezői tevékenységét láthatta a világ élőben az Interneten az akkori technikának megfelelő RealAudio és RealVideo szerveres módszerrel, jó eséllyel Magyarországon elsőként meghonosítva ezt a lehetőséget, hogy egy rádióműsort ne csak hallgatni, de nézni is lehessen az Interneten keresztül.

Na és most gyakorlatilag ugyanannak az akkori módszernek a mai trendeknek megfelelő változatát hoztuk el Nektek, ami nem mást jelent, mint hogy YouTube-on élőben közvetítjük a DTM adásokat a budapesti Lurdy Ház 1. emeletén található Hyp-R stúdióból, ezzel csaknem egy évtizednyi problémát megoldva.

Igen, most jön tehát a lényeg: 15 évvel a Látható Rádió kísérletek, valamint 10 évvel a Petőfi Rádió zenei rádióvá alakítása után először ismét ÉLŐBEN HALLGATHATÓ ÉS NÉZHETŐ A MŰSOR!

Itt említeném meg azt a nem elhanyagolható lényegességű tényt is, hogy immár én sem csak egy hallgatója/rajongója vagyok a műsornak, hanem most már a műsor hivatalos operatőre vagyok (előttem a legelső "újkori" videokísérleteknél Soltész Levente vitte ezt a szerepet, most pedig várhatóan felváltva és/vagy közösen fogjuk e szerepet vinni tovább), tehát 2017. Május 16-tól kezdve immár részben az én munkám is benne van az adásokban.

Persze azt se felejtsük el, hogy eleddig a DTM meglehetősen rendszertelenül és ritkán jelentkezett, immár e téren is változás történt: 2017. Május 16-tól kezdve rendszeresen, kétheti sűrűséggel jelentkezik az adás, tehát minden második Kedd este érdemes lesz figyelni.

A műsor tehát legközelebb - ebből már könnyedén kiszámíthatóan - 2017. Június 13-án, magyarországi helyi idő szerint 18:30-kor, azaz @729 netórakor fog jelentkezni élőben a DTM Asztaltársaság YouTube-csatornáján, várhatóan mintegy 40 percen keresztül.

Még egy fontos változást szeretnék most dokumentálni. Ez pedig nem más, mint hogy az eleddig formai megoldás terén gyakorlatilag teljesen egybefüggő adás immár részekre lett osztva, így tehát a legutóbbi, Május 30-i adásban négy részre tagolódott a műsor, ezzel is segítve az egyes adások áttekinthetőségét, fogyaszthatóságát. Az élő adások leadása után részekre vágjuk az elkészült felvételeket, és utólagosan, egyenként adjuk közre a DTM Asztaltársaság YouTube-csatornáján, így az eddig egyben közreadott, mintegy háromnegyed órás adások helyett jellemzően 8-10 perces részleteket fogtok látni.

A legutóbbi, 2017. Május 30-i adás részeit alább nézhetitek és hallgathatjátok meg. A blogot is rövidesen hozzáigazítom az újdonságokhoz.

Várjuk visszajelzéseiteket, hogy tetszik-e a megújult DTM, s hogy mit kéne még belevenni.

Kellemes műsorhallgatást és -nézést kívánunk!






hétfő, október 03, 2016

MODEM IDŐK 2011.09.27

Ahogy délután írtam, feltöltöttem a MODEM IDŐK 2011. Szeptember 27-i adásának felvételét a YouTube-csatornámra. Nos, íme, ahogy ígértem, itt is van a 15 éves adás. Hogy miről szólt? Idézzük a hivatalos "tartalomjegyzéket":
  • Hogyan kapcsolható össze a zöld sport és a szürke műhold? A MODEM IDŐK bemutatja a geocaching nevű természetjáró, technokrata sportot... A lényeg: kezünkben a GPS vevővel fel kell kutatni az elrejtett geoládikát.
  • Meghirdettük a Netdoktornő újabb pályázatát: ezúttal nem a hölgy külsejét kell kitalálni (hiszen már mindenki láthatja a RealVideo közvetítéssel), hanem szokatlan vagy pikáns internetes ismerkedési történeteket várunk hallgatóinktól (-olvasóinktól-nézőinktől) e-mailben. Nem csak szerelmi történetekkel lehet indulni, hanem barátságról, családi kapcsolatokról, esetleg üzleti kapcsolatteremtésről is várjuk a valós példákat. A legjobbak a műsor vendégei is lehetnek.
  • Egyébként ez volt az első alkalom, amikor a csevegő csatornánk, a Csüti-csati résztvevői között feltűnt egy bizonyos CsütiBot. Ez a nicknév azonban nem egy személyt takar, hanem a Guards Rt. által fejlesztett robotot, amely képes bizonyos kérdésekre válaszolni, sőt a pontos időt a MODEM IDŐK újkeletű módija szerint már internetes időszámítás szerint is közli...


Netidők -> DTM, MODEM IDŐK 15 éve, Gyu gyászjelentés, blogfrissítés

Kedves Hallgatók és Olvasók!

Hat év rengeteg idő. De pontosan ugyanannyi, mint amennyi ideje nem használtam érdemben a Bloggert. Nem csak ide a NIBKO-ra, de a saját személyes blogomba sem írtam azóta új bejegyzést, pedig mostanra úgy érzem, eljött az ideje, úgyhogy oda is fogok írni rövidesen valami terjedelmeset.

Na de lássuk csak... Mi is történt azóta, ami igazán lényeges?

Mindenekelőtt talán a leglényegesebb változás az, hogy a Netidők mint rádióműsor megszűnt, az MR-2 Petőfi Rádió már nem ad helyet számára, és a honlapja sem létezik már. Viszont új néven, podcast formában igen hamar vissza is tért az adás, ez lett a Szalay Dániel által üzemeltetett Vipcast oldalán található DTM, avagy a rövidítést felbontva: Digitális Talkshow Mindenkinek - hiszen ne feledjük: már 2003-tól kezdve ezzel a szlogennel indult az akkoriban még MODEM IDŐK néven ismert rádióműsor is a Más-sáv szignálja után közvetlenül.

A továbbiakban ezt a blogot is DTM Baráti Kör Online néven fogom fenntartani, hogy látható legyen mindenki előtt, hogy ha sajnos a Netidők hivatalos honlapját már csak az Internet Archive segítségével lehet megtekinteni, hogy milyen is volt anno, amikor még üzemelt az oldal - a hangarchívum meg már onnan sem érhető el, csak az egyes műsorok tartalmát összegző szövegek, meg a szignálok és az extra MP3-ak (szerencsére legalább azok onnan azért még letölthetők, ha más nem is) - legalább ez a nyolcéves hallgatói/rajongói blog kapjon egy kis törődést így hat évnyi szünet után.

A másik legjelentősebb hírünk az, hogy sajnos néhai Hírsziporka-Mesterünk, Dragon György (Gyu) Újév után alig pár nappal egy igen súlyos betegség következtében 49 évesen eltávozott az élők sorából. A legelső DTM adás felvételén még éppen jelen volt, a másodikat viszont már pont nem érhette meg...

Én személy szerint 2011 nyara óta állandó látogatója vagyok a dél-dunántúli országrésznek, és amikor Százhalombattán utazok keresztül, mindig eszembe jut Gyu, mivel ott élt... Egy-egy könnycseppet el is szoktam olyankor morzsolni magamban, mert azért mégis személyes ismerősömként egy jó barátomként tartottam őt, és hát a sziporkázó hangulatú hírmesélőkéje nagyon-nagyon hiányzik azóta is a műsorból, és természetesen a GameStar magazin Arénájából is... Az Űrcsilliárdos Intergalaktikus békéje legyen veled, barátom, Gyu!

Visszatérve a blogra kicsit: a napokban kap egy jelentős frissítést a blog, a mára nem működő widget-ek és script-ek eltávolításra kerülnek, helyettük új, korszerűbb oldalelemeket veszek fel, ill. a linklistát is aktualizálom rajta.

Másfél héttel ezelőtt megtaláltam a PC World magazin 2001. novemberi számának CD-mellékletét, így arról előkerültek a 2001. szeptemberi MODEM IDŐK adások. Mivel az eredeti Internetes letölthetőségük megszűnt ezeknek a felvételeknek, ezeket mindet fel fogom tölteni a YouTube-csatornámra és be is ágyazom őket ide a blogra (a Szeptember 27-i adás felvételét, amiről egyedülálló módon az Internetes RealVideo-alapú videoközvetítés teljes, háromnegyed órás felvétele is fennmaradt az említett lemezen, pont tegnap éjszaka töltöttem fel, akik szemfülesek, már láthatják a csatornámon). Hiszen gondoljunk csak bele: immár több, mint 15 éves adásokról van szó, és ami bennük elhangzik, az mind színtiszta kordokumentum, de egyúttal történelem is. A NYC WTC 9/11-ről szóló különleges adásról nem is beszélve...

Mindezt pedig úgy gondolom, hogy a mai fiatalságnak is meg kell ismernie, hogy valós, hiteles, tudományos képet kapjanak arról, miről szólt a szerencsére azóta is páratlan jelentőségű amerikai terrortámadás körüli időszak, és hogy gondoljanak csak bele: amik akkoriban még forradalmi újdonságoknak számítottak (mint pl. a GPS-alapú traffipax-előrejelzés autósoknak, ill. a szervermeghibásodások, valamint a szerver és kliens közötti kapcsolat minőségének előrejelzési lehetősége), mára mennyire a világ legtermészetesebb dolgainak minősülnek, hogy mindez adott a hétköznapi átlagember számára, de mennyire más volt ez akkoriban!

Így elsőre ennyit szerettem volna összegezni, rövidesen újabb poszttal jelentkezem és előkészítem a nagy frissítést.

Üdv, Gothpaladinus (főadminisztrátor)

szombat, július 13, 2013

Netidők 18+

A Netidők rádióműsor legelőször 1995. Július 12-én hangzott el a Petőfi Rádió Mágnes c. műsorsávján belül, ez volt tegnap éppen 18 éve. Jöjjön tehát Szilágyi Árpád "felnőtté vált gyerekének" jelenjéről egy kis összefoglaló, lássuk, mik a legfőbb események, amik a műsorral az elmúlt két és fél év alatt történtek!
  • Essünk túl először a nehezén, és egyben talán a legrosszabb részén a dolgoknak: a Netidők hivatalos honlapja 2012 tavasza óta súlyos technikai gondok miatt elérhetetlen, már a Google sem találja meg a "Netidők" kulcsszóra keresve mint valaha létező honlap. Azonban jó hír, hogy a műsorok archívuma elérhetővé vált azóta az Interneten, amit ITT találtok, ill. az Internet Archive Wayback Machine archiválta az eredeti honlap igencsak jelentős részét, ez ITT érhető el.
  • Bár a műsor az MR-2 Petőfi Rádió nyári kínálatában nem szerepel, de a Netidők Blogtársaság azóta is aktívan működik, sőt azóta már a Facebook-on is elérhető a társaság, és most már az a fő kapcsolattartási lehetőség a műsorral. 2012-ben viszont előrébb is lett hozva a Petőfin a műsor leadásának időpontja: 23:00-24:00 helyett már 22:00-23:00 között volt hallható a hetente megszokott 5x4 perc a zenékkel.

szerda, szeptember 22, 2010

Fanyalgás by Gothpaladinus, avagy: Mennyi XP-t jelent a kifárasztás?

Hazajöttem, bekapcsoltam a gépet. Eddig oké a dolog. Be is indult a korábban hibernált Windows XP, majd elkezdtem a szokásos Windows Defender definíciós frissítést feltenni, ekkor egyszer csak hirtelen, váratlanul lefagyott minden. Nyilacska ugyan mozog, de azon kívül csak töltöget, töltöget. Mintha a gép tőlem egy témazárót kapott volna, aminek kérdései túl nehezek lennének számára, és nem tudna rá mit felelni, bárhogy gondolkodna. Jó 10 perc után elkezd reagálni, de minden olyan furcsán jelenik meg.
"Na, screenshotoljuk le" - gondoltam magamban, úgyhogy Print Screen, majd Start, Programok, Kellékek...és itt nézek egy nagyot. Mintha a parancsikonok képei eltűntek volna, vagy vírus irtotta ki őket, nem tudom. A lényeg az, hogy a Számológéptől kezdve a Hangrögzítőig mindennek teljesen ugyanúgy néz ki a parancsikonja. Csak néztem, hogy "mi van???"
Rákattintok a Paintre, pár másodperc múlva hibaüzenet: "mspaint.exe - a program futtatásához nincs elég erőforrás." Na, akkor most mit lehet tenni?
Átnézek a Feladatkezelőre, hogy mi zabálja a procit, de semmi, a CPU-használat alig 5-10% közt mozog. Újabb próba a Painttel, megint a furcsa ikonok, megint ugyanaz a szöveg fogad.
Azt meg már mondanom sem kéne talán, hogy természetesen a Windows Update is beadta a kulcsot, tehát sikertelenül zárult a WD definíciófrissítése. Észbontó.

Mit lehet ezek után tenni? Jöjjön hát a végső újabb csapás, a kikapcsolás menüpont. Az itt megszokott ikonok természetesen itt sem jönnek elő, csak a szövegek. Itt untam rá végleg arra, hogy lehetne belé életet lehelni anélkül, hogy kilőném a Windows-t.

Döntésem megszületett, az újraindítás gombra nyomtam végül rá. Jó 5 perccel később nagy-nehezen eljutottam azon pontra, hogy újraindult a gép. Mostanra minden betöltődött, a gonoszt, azaz a kimerülést száműztem. Talán legközelebb nem fog ismét felbukkanni nálam. Egy látogatás is éppen elég volt részéről.

hétfő, november 23, 2009

Animáció és játékkészítés Scartch-el

Újra itt vagyok, és egy programot szeretnék bemutatni, amivel animációkat és egyszerű játékokat lehet készíteni. A program használatát gyakorlatilag egy 4 éves is meg tudja tanulni. Az egyetlen hátránya talán az, hogy az elkészült játékot, animációt java alkalmazásként menti el, ami egy lassú gépen nem túl szerencsés.

Így néz ki a Scartch.

Tudj meg többet erről a projektről

Remélem meghoztam a kedvetek.

vasárnap, november 08, 2009

Free-World 7. rész - Qik: élő videostreaming mobilról

Symbian Series 60 és Windows Mobile-alapú mobiltelefonokra és PDA-kra mutatnék most be egy új alkalmazást, aminek az a lényege, hogy elkezdünk rögzíteni egy videót, közben pedig WiFi/HSDPA-kapcsolaton keresztül ez folyamatosan töltődik fel a még rögzítés alatt álló klip a netre. Így például koncerteken, bulikon, vagy bármilyen olyan alkalommal, amikor szeretnél valamit megörökíteni, és azt még a megörökítés időtartamán belül már szeretnéd viszontlátni a neten, akkor a Qik erre a legjobb választás. Gyakorlatilag olyan ez, mint egy élő TV-adás: nem a már régebben felvett és esetleg megszerkesztett/megvágott adást teszed föl jóval a videón zajló események után, hanem azt másodperceken belül az egész világ láthatja. A Netidőknél egy ilyen jellegű kísérlet még 2001 Augusztusában történt, aztán kb egy éven át minden műsor közben élő videóközvetítés is zajlott. Hogy ezt aztán 2002-ben miért hagyták abba RP-ék - részletkérdés. De ugorjunk vissza a Qik-re: a honlapjukat úgy kell kb elképzelni, mint pl a YouTube-ot, de itt csak mobilról rögzített és feltöltött videókat lehet nézni. A rögzített videókat megoszthatjuk a Qik mellett Twitteren, Facebookon, Bloggeren, sőt még YouTube-on is. Nagyon ajánlom mindenkinek!
Letöltés, honlap
Egy, a Palace Westend előtti teret általam bemutató klip maximális Qik-/E51-minőség mellett
(Ez utóbbit csak erős idegzetűeknek, azt mondják oszttársaim Twitteren XD)